A Vállalat budapesti szoftverfejlesztő központja

A Vállalat budapesti szoftverfejlesztő központja

Saját szoftverfejlesztő központunk van, egy erre a célra megépített épületben, Budapest virágzó külvárosában. Az épület közel van az M0-ás autópályához, és a szentednrei HÉV Csillaghegy megállója mellett helyezkedik el. Budapest számos jelentős műszaki és tudomány egyetemmel rendelkezik, munkatársaink közül sokan M.A. diplomával, vagy annál magasabb képesítéssel rendelkeznek. A P92 által nyújtott színvonalas munkakörnyezet, valamint az azzal járó életszínvonal vonzó az informatikai iparban elhelyezkedni kívánók számára, így vállalatunknál nagyon alacsony a fluktuáció.

Szegeden, a Budapesttől 2 órányi távolságban lévő egyetemi városban is van létesítményünk, valamint már több mint három éve sikeresen működik a Szegedi Tudományegyetem Szoftvertechnikai Tanszékével közösen alapított vállalatunk. A két helyszín nagyfokú rugalmasságot biztosít cégünknek.